2023. február 7., kedd – 13:25
Az előadás-sorozat célja átfogó képet nyújtani oktatók, kutatók, hallgatók számára a négy meghirdetett témában, támogatva kutatásaikat, publikációs és tudománymetriai teljesítményük növelését, és mutatóik tudatos építését, de valamennyi előadás nyitott minden érdeklődő számára. Az előadások online formában, Microsoft Teams-felületen keresztül kerülnek megtartásra. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
2023. január 4., szerda – 14:23
A L’Harmattan Digitális Adatbázis 2023. január 1-jétől új néven és új helyen, a L'Harmattan Open Access és Archívum platform honlapjáról érhető el.
2023. január 4., szerda – 13:29
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ kiadásában megjelent és online ingyenesen elérhető „A kutatásiadat-kezelés gyakorlata: Bevett eljárások és kísérleti projektek” című tanulmánykötet.
2022. december 12., hétfő – 14:38
Az EISZ Springerrel kötött 2022-es megállapodásában szereplő teljesen nyílt folyóiratokra vonatkozó kvótája a napokban kimerült. A Kiadó megfelelő hibrid folyóirataiba való publikálás lehetőségét ez a kimerülés nem érinti, oda továbbra is nyugodtan folytathatják a szerzők a kéziratok benyújtását, a beérkező APC-kérelmek is mind jóváhagyhatók.
2022. november 11., péntek – 11:05
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, reagálva a tudományos kommunikáció legújabb trendjeire, 2021 őszén kérdőíves felmérést készített a kutatási adatok kezeléséről. A felmérésben az ELTE oktatói, doktoranduszai, összesen mintegy 6 850 fő vett részt. A felmérés eredménye már elérhető a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás OnlineFirst szolgáltatásában.
Illusztráció szerzője, forrása: