2025-ben ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulóját. Tagjai közt egyetemünk számos kiváló diákja és oktatója megtalálható, akik nemcsak az akadémia, de intézményünk történetében is nyomot hagytak. Toldy Ferenc (1805–1875) irodalomtörténész, egyetemi tanár, könyvtárunk egykori igazgatója 1830-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Toldy Ferencet, aki akkor még a Schedel vezetéknevet viselte, 1843-ban nevezték ki az Egyetemi Könyvtár élére. Toldy, akinek eredeti végzettsége orvos volt, ekkor már jelentős könyvtári tapasztalatokkal rendelkezett, hiszen 1835-től az Akadémia titoknokaként a könyvtárát is kezelte, sőt maga rendezte és lajstromozta az 1844. évi ünnepélyes megnyitása előtt. Az akadémiai könyvtártól később sem szakadt el, már mint az Egyetemi Könyvtár igazgatója készítette el az MTA könyvtárhasználati szabályzatát 1848-ban, amelyet azután ugyanebben az évben kisebb módosításokkal az Egyetemi Könyvtárban is bevezetett.
Toldy Ferenc több mint három évtizedig állt az Egyetemi Könyvtár élén, és ez az időszak a könyvtár egyik legmozgalmasabb és legnehezebb korszaka volt. A könyvtár épülete gyakorlatilag romos állapotban volt, amikor Toldy átvette a vezetését, és igazgatóságának egész ideje alatt egy új könyvtárépület felépítéséért és a könyvtárnak helyet adó telek tulajdonjogának megszerzéséért küzdött. Erőfeszítéseinek eredményeit még megtapasztalhatta, de az új könyvtárépület átadását már nem érte meg. A könyvtár belső életében is jelentős változások történtek igazgatósága alatt. Kialakított egy segédkönyvtárat a hazai és külföldi jelentősebb lexikonokból, szótárakból a kutatók munkájának támogatására, és szintén az ő nevéhez fűződik a folyóiratolvasó megnyitása. Igazgatósága alatt gondosan törekedett arra, hogy a legkiválóbb munkatársakkal vegye körül magát, ezért alkalmazta Garay János költőt, Reguly Antal nyelvészt, Nagy Iván történészt és Szinnyei József bibliográfust. Maga is jelentős tudományos munkásságot fejtett ki, kora egyik legnagyobb kritikusa és esztétája volt, nevéhez fűződik a magyar irodalomtörténet rendszeres tudományos formába öntése.