Az ELTE Örökségkoordináció tagjai idei első találkozójukat 2025. május 28-án a TTK Természetrajzi Múzeumában tartották.
A 2020-ban megalakult hálózat fontos feladata az egyetem tulajdonában álló értékes kulturális örökség kezelése és láthatóvá tétele, az évente két-három alkalommal rendezett találkozók egyik célja pedig egymás gyűjteményeinek megismerése és a szakmai eszmecsere. A mostani rendezvény alkalmat adott a koordinátoroknak a páratlan természettudományi gyűjtemény, valamint az alkalmazott leltározási és feldolgozási munka megismerésére. A szakmai megbeszélés után az ásványtár gazdag és egyedülálló gyűjteményét Weiszburg Tamás nyugalmazott igazgató mutatta be, majd Harman-Tóth Erzsébet jelenlegi igazgató a természetrajzi gyűjtemény történetéről és aktuális helyzetéről adott áttekintést. A délutáni program során Török Júlia Katalin és Hajdu Tamás vezetésével a biológiai gyűjtemény megtekintésére került sor, a tartalmas és információgazdag nap zárasaként pedig Felkerné Kóthay Klára a gyűjtemény leltározási gyakorlatairól osztotta meg tapasztalatait és jó gyakorlatait a jelenlévőkkel.