Egyetemtörténeti séták a Trefort-kertben

2021 őszén Schlay Georgina muzeológus és Kósa-Grimm András Kristóf történész folytatta egyetemtörténeti sétáit az ELTE BTK campusán. Schlay Georgina beszámolója következik.

Az ELTE BTK egykori hallgatójaként, valamint az ELTE EKL Levéltár munkatársaként szeretek visszajárni a Trefort-kertbe. Az egyetemi örökségkoordináció célja, hogy nagyobb nyilvánosságot biztosítsunk az ELTE egyetemi gyűjteményei és kulturális öröksége számára, így a személyes nosztalgia mellett a séták lehetőséget teremtenek arra, hogy a campus épületeinek történetén keresztül az egyetemi gyűjteményeinkre is felhívjuk a figyelmet. Mivel a séták tartalmát mindig a nyitva tartó épületekhez és termekhez, valamint a látogatói igényekhez igazítjuk, így minden alkalom más és más, az előadók számára is lehetőséget teremt, hogy egy-egy felkészülés vagy sétáló története alapján újabb szeletélt ismerjük meg az egyetem múltjának.

2021. október 7-én az Egyetem megnyitja kapuit rendezvénysorozat keretében az Alumni tagjai vettek részt a sétán. A csoport lelkesen vágott bele az egyetem majdnem 400 éves múltját átfogó, de elsősorban a campus épületéinek történetére reflektáló túrába. Mivel olyan időpontban rendeztük meg, hogy a B épület nagyelőadó termében éppen nem volt óra, így betekinthettünk. A campus első épületeként 1872-ben adták át, Ferenc József is meglátogatta. Eredetileg a Vegytani Intézet számára készült, így a tervezésében Than Károly is részt vett, nyugati példák alapján a korszerű természettudományos oktatást biztosította. Középen a 300 fős nagyelőadó kapott helyet, míg a jobb szárny alagsorában a kémiai szertár. Az előadóterem ma a kar 2. legnagyobb tere, míg az egykori szertár vastag biztonsági ajtói mögött a Régészettudományi Intézet éremgyűjteménye található. A rendezvényen készült fényképek megtekinthetőek az Alumni Központ honlapján.

2021. október 13-án Varga Zsuzsanna (ELTE BTK Történeti Intézet) felkérésére Beregszászról érkezett történészhallgatók és tanáraik számára mutattuk be a campust. A sétát az egyetemtörténeti fényképgyűjtemény archív fotóival (megtekinthetőek digitálisan itt) színesítettük. A séta különlegessége volt, hogy betekinthettünk a Szláv és Balti Filológiai Intézet Könyvtárának termébe. A campus D épületét eredetileg Eötvös Loránd közreműködésével a Fizikai Intézet számára építették 1886-ban, a központi épületrész bal szárnyában a könyvtár kapott helyett, melynek műemlék-berendezése a mai napig különleges hangulatot biztosít a könyvtárnak. A séta végén a kari Tanácsteremben pihentünk meg, itt nyílt lehetőség fényképészkedésre is. Az érdeklődő csoport még aznap délután az Egyetemi Könyvtár és Levéltár Ferenciek terén található könyvtárpalotáját is bejárta Sutócki Kinga vezetésével.

A séták kellemes őszi időjárás mellett, jó hangulatban teltek.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL