Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Sikerrel zárta az idei Múzeumok Éjszakáját az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Sikeresen lezajlottak a Múzeumok Éjszakája keretében szervezett programjaink 2018. június 23-án. Több mint félezer látogatót vonzottak éjszakai túráink, a Budapesti Monteverdi Kórus koncertje és a Nagy Emma–Dénes Ábel–Sebestyén Patrik–Trió jazz együttes előadása.

A Múzeumok Éjszakája programsorozatát a Budapesti Monteverdi Kórus hangversenye nyitotta meg, melynek keretében a kórusirodalom kiemelkedő alkotásai csendültek fel. Az összhangzást az aula oszlopcsarnokának egyedülálló akusztikai adottságai tették különlegessé. Monteverdi, Debussy, Liszt, Rahmaninov, Kodály és Bartók darabjai mellett a jazz kedvelői is találtak kedvükre valót Nagy Emma, Dénes Ábel és Sebestyén Patrik koncertjén.

A Magyar Örökség díjjal 2018. június 23-án kitüntetett ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár megnyitotta restaurátor-műhelyének kapuit, bemutatva a papíröntés és a könyvrestaurálás technikáit. Könyvtári túráink során az épület történetéről és architektúrájáról hallhattak az érdeklődők. Buzogány Dezső kalligráfiai műhelyfoglalkozása a szépírás művészetével ismertette meg a közönséget, felnőtteket és gyerekeket egyaránt vonzott a program.

A több mint 450 éve a magyar kultúra és tudomány szolgálatában álló ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár szeretettel várja a Kulturális Örökség Napjain (2018. szeptember 15.) szervezett programjaira is! Részletesebb információk hamarosan elérhetők honlapunkon.

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár programjai az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány és Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata támogatásával valósultak meg.