Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Egyetemi életrajzi mozaikok – Kazy Ferenc

Kétszázötven évvel ezelőtt, 1773-ban XIII. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, felgyorsítva egyetemünk állami kézbe kerülésének folyamatát. 1635 és 1773 között számos nagy tudású, kiváló jezsuita oktatott egyetemünkön, tevékenységükkel maradandó nyomot hagyva az intézmény történetében. Augusztusban az egyetem történetének egyik első krónikását, Kazy Ferencet mutatjuk be.  

Kazy Ferenc 1695-ben született a Bars megyei Léván. Tizennyolc éves korában lépett be a jezsuita rendbe követve bátyját, Kazy Jánost. A nagyszombati egyetemen többek között teológiát és retorikát tanított. Később Trencsénben, Pozsonyban és Sopronban házfőnök, majd 1748 és 1749 között a nagyszombati Collegium Rubrorum igazgatója volt. Szentiványi Márton tanítványaként Hevenesi Gábor forrásgyűjteményét tanulmányozva történetírással kezdett el foglalkozni. Első történeti műve Koháry István országbíró életrajza volt 1732-ben. Istvánffy Miklós Historiájának folytatásaként megírta a Magyar Királyság 17. századi történetét. A nagyszombati egyetem alapításának századik évfordulójára állította össze az egyetem történetéről szóló munkáját (Historia Universitatis Tyrnaviensis Societatis Jesu). 1759-ben Pozsonyban hunyt el.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár