Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Könyvtárunk 2024. november 29-én (péntek) egyetemi rendezvény miatt zárva tart.

Sikeresen zárult a Múzeumok Éjszakája az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

Hagyományainkhoz híven idén is csatlakozunk a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatához, melynek keretében kézműves foglalkozással, koncertekkel, épületsétákkal, tárlatvezetésekkel, restaurátorműhely-bemutatókkal és orvoslással kapcsolatos könyvek kiállításával vártuk az érdeklődőket. 

A program nyitányaként az ELTE „Eötvös” Művészeti Együttes vonósnégyesének meglepetéskoncertje csendült fel az Aulában, Mozart, Grieg, Debussy, Elgar, Fauré és Delibes darabjaiból összeállított válogatással.

Az érdeklődők épülettúráinkon keresztül betekintést nyerhettek a könyvtár történetébe és műemléképületének termeibe, megismerkedhettek a restaurálás folyamatával, muzeális gyűjteményünkkel, Eötvös Loránd életével és munkásságával, valamint egyedi keményfedeles könyvecskéket készíthettek. Rendezvényeink alatt az aulában Ádám István adott gitárkoncerteket, beavatva vendégeinket a zeneirodalom rejtelmeibe.

Az idei rendezvénysorozaton a Perczel-glóbusz ünnepélyes bemutatására is sor került. Az eseményen az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese, Dr. Zentai László tartott előadást, bemutatva a földgömb történetét.

Megnyílt orvoslással kapcsolatos könyveinkből összeállított „Fu magh kit az patikaba ugian sesamusnak hinak” című kiállításunk, melyre hétköznapokon a titkarsag@lib.elte.hu e-mail címen előre egyeztetett időpontban szeretettel invitáljuk az érdeklődőket.

Illusztráció szerzője, forrása:
Dénes Milán