December 7-én, csütörtökön 13:00 órakor a Kölcsönző, a Kutatóterem, valamint a kisebb olvasói terek rendezvény miatt bezárnak. Tanulási lehetőséget 13:00 és 22:00 óra között a Nagyolvasóban és a földszinti Oktatóteremben biztosítunk.

Matarka feltöltés

A Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékeinek Kereshető Adatbázisa (MATARKA) 2002 óta működő adatbázis, mely a Magyarországon megjelenő tudományos folyóiratok cikkeinek kereshetőségét segíti elő. Honlapján a feldolgozott folyóiratok tartalomjegyzékei, a tanulmányok bibliográfiai adatai érhetők el, az esetlegesen hozzáférhető teljes szövegekhez pedig link vezet. Amennyiben nem rendelkezik online változattal, a folyóiratokból az Országos Széchényi Könyvtáron keresztül cikkmásolat rendelhető.

A MATARKA két másik adatbázissal egy közös felületen is kereshető, ez az ún. EHM (EPA-HUMANUS-MATARKA).

Az Egyetemi Könyvtár, főként az egyetem kiadásában megjelenő időszaki kiadványok adatainak gondozásával, 2011 óta vesz részt az adatbázis építésében.

Amennyiben még nem szerepel a folyóirata az adatbázisban, és az az ELTE vagy valamely szervezeti egysége kiadásában jelenik meg, kérjük, vegye fel a kapcsolatot az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársaival a periodicals@lib.elte.hu címen.

Illusztráció szerzője, forrása: