Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Munkajog

Szerző
Gyulavári Tamás (szerk.)
Kiadás ideje
2014
Kiadó
ELTE Eötvös Kiadó
Kiadás helye
Budapest
ISBN
978-963-312-207-5
Sorozat
ELTE Jogi Kari Tankönyvek
ISSN
2060-6494
Ismertető

A munkajogi szabályozásban hatalmas változást jelentett a 2012. július elsejétől hatályos új Munka Törvénykönyve, amely jelentős mértékben megváltoztatta a rendszerváltás óta kialakult munkajogi szabályozást. Egyetemi tankönyvünk harmadik, alaposan átdolgozott kiadása bemutatja a hatályos munkajogi szabályokat, a mögöttük meghúzódó vezérlő elveket, elvi és gyakorlati problémákat, ugyanakkor részletes kitekintést nyújt a munkajogi gyakorlatra, a bíróságok döntéseire is. A szerzők igyekeznek lépést tartani a gyorsan változó joganyaggal, ezért ez a harmadik kiadás már tartalmazza az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével kapcsolatos módosításokat is.
Rosszabb helyzetbe kerültek a munkavállalók? Könnyebb megszüntetni a munkaviszonyt? Nagyobb szerepe van a kollektív szerződésnek és a munkaszerződésnek? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a kötet szerzői, akik munkajogász szakemberek, egyetemi oktatók, ügyvédek és bírák. A szerzők számos munkajogi kommentár és könyv megírása után arra vállalkoztak, hogy közérthető nyelvezettel és logikus rendben tárják az olvasó elé a munkajog egyre nagyobb jelentőségű és rendkívül érdekes világát.
A tankönyv elsősorban egyetemi hallgatók számára készült, de bátran ajánljuk mindazoknak a munkajoggal foglalkozó gyakorlati szakembereknek, akik szeretnének részletekbe menő és mélyreható ismereteket szerezni a gyakorlatban felmerülő munkajogi problémák megoldásához.