Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Beszédes Kálmán rodostói rajzai a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely kiállításán

Örömteli hír, hogy a törökországi Rodostóban (ma törökül: Tekirdağ) tavaly bemutatásra került "Rodostóra nyíló ablak" című építészettörténeti időszakos kiállítás idén júliustól Magyarországon is látható és ingyenesen látogatható a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely területén (Budapest, Mecset utca 14.), várhatóan az év végéig.

A kiállítás eddig csak ritkán vagy sosem látott tervek, tervrajzok, fotók és rajzok segítségével mutatja be II. Rákóczi Ferenc egykori rodostói ebédlőháza kutatásának kezdeteit, majd az épület magyar állam által történő megvásárlását, illetve múzeummá alakítását, egyben kitekintve az épületet körülölelő városra is.

A kiállítással kapcsolatos további információk itt olvashatók.

A tárlaton Beszédes Kálmán festő, rajzoló 1891-92-ben Rodostóban készült rajzainak másolatai is szerepelnek, melyek hagyatékának részeként kerültek könyvtárunkba. E gazdag, sokrétű hagyaték a muzeális különgyűjteményünk féltve őrzött anyaga (G 691 jelzet alatt), melyek közül a legértékesebbek a rodostói Rákóczi-emigráció emlékeit megörökítő rajzai. Sokat utazott, hazai és külföldi festészeti tanulmányai után 1878-tól Törökországban élt, és sokat tett a rodostói magyar emlékek megmentéséért.

Beszédes Kálmán rodostói rajzai az ELTE Digitális Intézményi Tudástárában itt tekinthetők meg.

A hagyaték teljes anyagának digitalizált változata itt érhető el.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár