Bevezetés

Munkacsoportunk azzal a céllal alakította ki a gyűjteményt, hogy a virtuális térben egyesítse az EKSZ különböző valós helyekhez kötődő „zöld” állományrészeit. Egyúttal arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az ELTE könyvtárai milyen sokféle fenntarthatósággal és környezettudatossággal kapcsolatos dokumentumot, információforrást kínálnak. 

Az EKSZ könyvtárak „zöld” gyűjteményéből kiemeltünk néhány könyvet egy-két fontos témakörhöz kapcsolódóan. A könyvcímekre kattintva a felhasználó az EKSZ online katalógusához (ELTEfind) jut el, ahol a konkrét példányok fizikai lelőhelyéről, illetve elérhetőségéről tájékozódhat. Az ajánlószövegeket követő kulcsszavak linkjei az ELTEfind találati listáira mutatnak, azaz az adott témában meglévő további dokumentumokhoz vezetnek el.

Kiemelt témakörök

Fenntartható fejlődés

Éghajlatváltozás

Climatic changes

Energiapolitika

Megújuló energiaforrások

Környezettörténet

Hulladékgazdálkodás

Humánökológia

Human ecology

Ökológiai lábnyom

Környezetpolitika

Environmental policy

Környezettudatosság

Környezeti nevelés

Environmental education

Környezettudomány

Környezeti etika

Environmental ethics

Környezetvédelem

Environmental protection

Environmental protection in literature

Környezetpszichológia

Environmental Psychology

 

Ajánlott könyvek

 

Fenntartható fejlődés

Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia

Cím: A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia ... előrehaladási jelentése
Megjelenés:  Budapest: Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, cop. 2017

Ajánló: A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagjainak üzenete az olvasóhoz: Ön Magyarország történetének legelső, fenntarthatósági stratégiához fűzött előrehaladási jelentését tartja a kezében. Tanácsunk javaslatára az Országgyűlés tagjai döntöttek úgy, nagy többséggel 2013 tavaszán, hogy nemcsak egy megújított nemzeti fenntartható fejlődési keretstratégiát fogadnak el, hanem kétévente rendszeresen a keretstratégia céljai felé való előrehaladásról való számadást is elvárják.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

fenntartható fejlődés > Magyarország


 Fenntartható fejlődés: fenntartható termelés és fogyasztás az Európai Unióban

Cím: Fenntartható fejlődés: fenntartható termelés és fogyasztás az Európai Unióban
Szerző: Horváth Zsuzsanna
Megjelenés: Budapest-Pécs : Dialóg Campus Kiad. ; Budapest : Dóm kiad., 2016

Ajánló: E könyv a fenntartható fejlődés koncepciójának kialakulását, nemzetközi és európai uniós fejlődését tekinti át. Ezzel megalapozza a fenntartható termelés és fogyasztás stratégiájának tanulmányozását, amelynek végső célja a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulás. A könyv bemutatja a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló nemzetközi programját, az új globális fenntartható fejlődési célokat, az Európai Unió fenntartható fejlődési és növekedési stratégiáit, valamint a környezeti követelmények integrálására vonatkozó programját. Továbbá ismerteti a zöld gazdaság viszonylag új koncepcióját, amely nagyobb hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődés környezetvédelmi pillérére. Elemzi továbbá az Unió integrált termékpolitikáját, amely a termékek teljes életciklusán keresztül csökkenti a káros környezeti hatásokat, különös tekintettel a fogyasztás fázisára. A fenntartható termelés és fogyasztás tízéves keretprogramjához hozzájárulva az Európai Unió továbbfejleszti integrált termékpolitikájának és iparpolitikájának eszközrendszerét. E politika célozza egy körkörös gazdaság kialakítását, amely a bölcsőtől a bölcsőig szemlélettel törekszik a hulladék teljes körű kiküszöbölésére. Az Unió hulladékpolitikáját vezérlő hulladékhierarchia érvényesítését elősegíti a kiterjesztett gyártói felelősség koncepciója, amelyet e könyv a speciális hulladékáramok szabályozásán keresztül mutat be.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

fenntartható fejlődés > Európai Unió tagállamok

fenntartható fejlődés > gazdaság


A jövő: a globális változás hat mozgatórugója

Cím: A jövő: a globális változás hat mozgatórugója
Szerző: Gore, Albert (1948-)
Megjelenés: Budapest : HVG, 2013

Ajánló: Az egykori alelnök, a The New York Times sikerlistáinak élén álló szerző és a klímaváltozás kiváló szakértője rendkívül szemléletesen tárja elénk bolygónk felhőssé vált horizontját. Részletesen elemzi az egyre bonyolultabb szálakon összefüggő globális jelenségeket és azok kölcsönhatásait. E rendkívül összetett és ellentmondásos folyamatokból hat alapvető mozgatórugót emel ki, amelyek véleménye szerint gyökeres átalakulást hoznak már a következő évtizedekben. Civilizációnk jövője érdekében arra keresi a választ, hogyan és milyen irányban kellene mielőbb felelősségteljes döntésekkel befolyásolnunk ezeket a mozgatórugókat:

  • Föld Rt.
  • Globális elme
  • Hatalmi átrendeződés
  • Túlnövekedés
  • Újraértelmezett élet és halál
  • Esélyek

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

globális problémák

fenntartható fejlődés

 

 

Éghajlatváltozás

Klímaváltozás és Magyarország

Cím: Klímaváltozás és Magyarország
Szerkesztő: Szathmáry Eörs
Megjelenés: Budapest : Osiris, 2020

Ajánló: A Felelős Értelmiség szimpóziuma áttekintette az élettelen, az élő és a társadalmi környezet egymással is összefüggő káros fejleményeit, tendenciáit. Ne alakoskodjunk: szinte minden arra mutat, hogy alig egy évtizedünk maradt a hathatós cselekvésre! Az optimista forgatókönyvek szerint! A gazdasági, politikai és környezeti negatív hatások olyan disztópiát valósíthatnak meg a Földön, hogy olyat - szó szerint - nem látott még a világ. A halmozódó problémák talán megoldhatók vagy csökkenthetők, de fel kell ismerni, hogy ez globális együttműködést kíván. Nincs más út! Illúzió azt hinni, hogy ebből bárki joggal kihúzhatja magát. A társadalmi túlélésnek minden szinten ára lesz, a globálistól az egyéniig. Mindezt azért, hogy ne kelljen megfizetnünk azt a hatalmas, végső árat, ami az ismert technológiai civilizáció és kultúra végpusztulását jelenti. Ütött a valódi cselekvés órája! Most vagy soha...

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

éghajlatváltozás

klímaváltozás

 

 

Climatic changes

The Climate Casino

Cím: The climate casino: risk, uncertainty, and economics for a warming world
Szerző: Nordhaus, William
Megjelenés: New Haven : Yale Univ. Press, 2013

Ajánló: The 2018 Nobel laureate for economics analyzes the politics and economics of the central environmental issue of today and points the way to real solutions
Climate change is profoundly altering our world in ways that pose major risks to human societies and natural systems. We have entered the Climate Casino and are rolling the global-warming dice, warns economist William Nordhaus. But there is still time to turn around and walk back out of the casino, and in this essential book the author explains how.
Bringing together all the important issues surrounding the climate debate, Nordhaus describes the science, economics, and politics involved—and the steps necessary to reduce the perils of global warming. Using language accessible to any concerned citizen and taking care to present different points of view fairly, he discusses the problem from start to finish: from the beginning, where warming originates in our personal energy use, to the end, where societies employ regulations or taxes or subsidies to slow the emissions of gases responsible for climate change.
Nordhaus offers a new analysis of why earlier policies, such as the Kyoto Protocol, failed to slow carbon dioxide emissions, how new approaches can succeed, and which policy tools will most effectively reduce emissions. In short, he clarifies a defining problem of our times and lays out the next critical steps for slowing the trajectory of global warming.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

Climatic changes

Environmental policy

 

 

Energiapolitika

A Küldetés

Cím: A küldetés: energia, biztonság és a modern világ újraalkotása
Szerző: Yergin, Daniel H.
Megjelenés: Budapest : Antall J. Tudásközpont, 2019

Ajánló: Éghajlatváltozás, környezetvédelmi aggodalmak, csökkenő erőforrások és a világ egyre növekvő energiaétvágya - hogyan hat mindez a jövőnkre?
Daniel Yergin könyve erre a kérdésre keresi a választ: A küldetés az energia története. A szerző a kötet lapjain az összes olyan tényezőt - politikai felfordulást, katonai konfliktust, a globális gazdaságban tapasztalható jelentős elmozdulást, technológiai áttörést vagy éppen az árképzés és a szabályozás megváltozását - áttekinti, amely alapvetően módosíthatja az energia helyzetét a világban. Bár a megújuló, illetve az alternatív források egyre meghatározóbbak, az mégis aggasztó, hogy a világ energiaszükségletének biztosítása válság és összecsapások nélkül szinte lehetetlen küldetésnek tűnik.
Daniel Yergin vezető szaktekintély az energia, a nemzetközi politika és a közgazdaság területén. Előző könyvét (A zsákmány) húsz nyelvre fordították le, Pulitzer-díjjal jutalmazták, és elnyerte az Eccles-díjat is mint a legjobb nagyközönség számára készült gazdasági témájú könyv.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

energiapolitika

 

 

Megújuló energiaforrások

Kőolaj és földgáz után - a metanolgazdaság

Cím: Kőolaj és földgáz után - a metanolgazdaság
Szerzők: Oláh György; Gooppert, Alain;  Prakash, G. K. Surya
Megjelenés: Budapest : Better, cop. 2007

Ajánló: A kémiai Nobel-díjjal kitüntetett, hírneves Oláh György és munkatársai ebben az úttörő műben csökkenő fosszilis fűtőanyagkészleteink pótlásának gyakorlati értékű alternatívájaként a metanol felhasználásár fejtegetik világos és könnyen elfogadható módon. Áttekintik a jelenlegi jelentős energiaforrásaink, éspedig a kőolaj és a földgáz, az atomenergia és különféle megújítható energiahordozók mellett és ellen szóló tényezőket, majd új lehetőségeket tárnak fel a felhasználást gátló tényezők elhárítására. Oláh és munkatársai a bevezetést követően a fűtőanyagok és az energia kölcsönös kapcsolatait, valamint nem megújítható, fosszilis fűtőanyagkészleteinek nagyságát tekintik át. A szerzők kihangsúlyozzák azt, hogy a csökkenő készletek és a globális melegedés dacára továbbra is szükség van a szénhidrogénekre és az azokból készült termékekre. Megvitatják az elképzelt, hidrogénre alapozott gazdaságot és jelenetős hiányosságait. Az ezt követő, legfontosabb rész a metanolgazdaságra összpontosít E körben kiemelt jelentőségű az ipari folyamatok égéstermékei (így a fosszilis tüzelőanyagokat égető erőművek füstgázai) szén-dioxid-tartalmának és a légkörben levő széndioxidnak folyékony metanollá átalakítása. Így üzemanyagelemekben előnyösen hasznosítható fűtőanyagkent és szénhidrogének gyártásának célszerű kiindulási anyaga.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

megújuló energiaforrások

 

 

Környezettörténet

Valami új a nap alatt

Cím: Valami új a nap alatt : a huszadik század környezettörténete
Szerző: McNeill, John Robert
Fordítók: Zalotay Melinda, Malik Tóth István
Megjelenés: [Budapest] : Ursus Libris, 2011

Ajánló: A 20. században az ember korábban elképzelhetetlen mértékben formálta át környezetét. A lakosság száma megnégyszereződött. Az ipari termelés negyvenszeresére nőtt, ami az életszínvonal emelkedéséhez vezetett, és százmilliókat emelt ki elődeik nyomorúságos körülményei közül. Mindeközben azonban óriási méreteket öltött a talaj, a légkör és a vizek szennyezése, a természeti környezet és az élővilág kizsákmányolása és károsítása. Tízszer annyi energia került felhasználásra, mint az azt megelőző évszázadokban együttvéve, s a globális felmelegedéshez vezető szén-dioxid-kibocsátás jelentősen növekedni kezdett. Ezek a folyamatok századunk eddig eltelt éveiben is folytatódtak, így a globalizálódott világban élő emberiség egyre közelebb merészkedik olyan ökológiai küszöbökhöz, amelyek átlépése súlyos és hosszú távú következményekkel járhat.

John McNeill nagy sikert aratott könyve tudományos alapossággal, ugyanakkor közérthető stílusban, számos példát bemutatva és elemezve, térképekkel és fényképekkel illusztrálva tekinti át a környezetben végbement hatalmas változásokat, majd elemzi a népességnövekedés, az energiafelhasználás, az uralkodó szellemi áramlatok és a nagyhatalmi politika hatásait ezekre a folyamatokra. Segítséget nyújt abban, hogy objektívebben, összefüggéseiben láthassuk át ezt a kulcsfontosságúvá vált területet.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezettörténet

humánökológia és civilizációtörténet

 

 

Hulladékgazdálkodás

Dobd ki a szemetest!

Cím: Dobd ki a szemetest!: hulladékcsökkentés lépésről lépésre
Szerző: Tóth Andi
Megjelenés: Budapest : Lelkesedés, Tanulás, Szabadság Kiadó, 2019

Ajánló: Egy hangsúlyozottan magyarországi viszonyokra íródott, a szerző saját tapasztalatain alapuló, hiteles zéró hulladék gyakorlati kézikönyv, amely lépésről lépésre elkíséri az olvasót a hulladékminimalizálás folyamatában.
- szemléletformáló alapok a zéró hulladék életvezetéshez
- három szinten - kezdő, haladó, és szuperhaladó - bemutatott gyakorlati lépések a mindennapi élet 6 területéről: szemlélet, bevásárlás, konyha, fürdőszoba, takarítás, kert
- minden rész végén érdekességek: történelmi visszatekintés, hazai és nemzetközi statisztikák, külföldi inspirációk, bakik
- minden rész végén forintosított megtakarítási potenciál egy 5 fős átlagos magyar család költségvetésére
- magyarországi és Európai Uniós jogszabályi vonatkozások
- alapítványok, szervezetek, gyűjtőhelyek, nonprofit vállalkozások, applikációk
- társadalmi aspektusok - közösségek, család és barátok, iskola, munkahely - áttekintése
- 29 kipróbált recept házilag elkészíthető tisztító- és kozmetikai szerekhez
- zéró hulladék háztartás alapanyaglistája
- magyarországi zéró hulladék életformát támogató webáruházak és boltok
- motiváló ellenőrző lista melléklet a zéró hulladékos háztartás felé vezető egyéni út dokumentálására
... mert hisszük, hogy minden kis lépés számít!

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

hulladékgazdálkodás

 

 

Humánökológia

A közelgők komédiája

Cím: A közlegelők komédiája : a közösségek újrafelfedezése mint kiút az ökológiai válságból
Szerző: Takács-Sánta András
Megjelenés: Budapest : L'Harmattan, 2017

Ajánló: Az ökológiai válság mindnyájunk életminőségét fenyegeti. Ha el akarjuk kerülni, hogy az éghajlatváltozás, az élővilág elszegényedése vagy a talajpusztulás katasztrófákhoz vezessen, alaposan változtatnunk kellene életmódunkon. A könyv fő állítása szerint mindehhez az egyik legfontosabb, ám mindeddig igencsak elhanyagolt lépés a közösségek újrafelfedezése lenne. A kötet vezérfonala a számos tudományterületen használt, a környezeti problémákra is remekül alkalmazható "közlegelők tragédiája" tanmese - ám friss szemmel tekint erre a modellre. Hogyan segíthetnek helyi közösségek komédiába fordítani a tragédiát, vagyis az ökológiai válságot? Mit tanulhatunk mindehhez két távoli sziget lakóitól? Mi jellemzi azokat a hazai ökofalvakat és más helyi ökoközösségeket, amelyek már elindultak ezen az úton?
Takács-Sánta András (1974) ökológus, az ELTE docense - a Társadalomtudományi Karon a humánökológia mesterszak igazgatója, a Természettudományi Karon a Környezettudományi Centrum munkatársa. A helyi ökoközösségeket segítő Kisközösségi Program szakmai vezetője. Korábbi könyve Bioszféra-átalakításunk nagy ugrásai címmel jelent meg a L'Harmattan Kiadónál.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

humánökológia

ökológiai politika


Globális Ökopolitika

Cím: Globális ökopolitika
Szerző: Boda Zsolt
Megjelenés: Budapest: Helikon, 2004

Ajánló: Ökológiai szempontból nem tartható fenn az, ahogyan ma az emberiség a Földdel bánik. Korunk ökológiai válsága arra kényszerít bennünket, hogy újragondoljuk, átalakítsuk viszonyunkat a világhoz. Ezzel a társadalmi változással foglalkozik az ökopolitika, nemzetközi összefüggéseivel pedig a globális ökopolitika. A könyv megközelítése arra a gondolatra épült, hogy jelenleg nem azonosítható egyértelműen az a szereplő vagy az a társadalmi cselekvési mező, amely a globális ökopolitika dimanikáját uralná. A könyv három, nagyjából egyforma súlyú részre tagolódó tárgyalása azt hivatott kifejezni, hogy a globális piacon, a globális politikában és a globális társadalomban egyszerre zajlanak olyan intézményi változások és politikai cselekvések, amelyek az ökopolitika számára meghatározó jelentőségűek. Boda Zsolt 1969-ben született Budapesten. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdasági diplomát, majd politikatudományi doktorátust (PhD). A Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének, valamint a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Gazdaságetikai Központjának munkatársa, a hazai zöld mozgalom aktív résztvevője.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

humánökológia

környezetszennyezés

környezetvédelem

 

 

Human ecology

Being Ecological

Cím: Being ecological
Szerző: Morton, Timothy
Megjelenés: London : Pelican, 2018

Ajánló: Don't care about ecology? This book is for you. Timothy Morton, who has been called 'Our most popular guide to the new epoch' (Guardian), sets out to show us that whether we know it or not, we already have the capacity and the will to change the way we understand the place of humans in the world, and our very understanding of the term 'ecology'. A cross-disciplinarian who has collaborated with everyone from Björk to Hans Ulrich Obrist, Morton is also a member of the object-oriented philosophy movement, a group of forward-looking thinkers who are grappling with modern-day notions of subjectivity and objectivity, while also offering fascinating new understandings of Heidegger and Kant. Calling the volume a book containing 'no ecological facts', Morton confronts the 'information dump' fatigue of the digital age, and offers an invigorated approach to creating a liveable future.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

Ecology

Human ecology

 

 

Ökológiai lábnyom

Az ökölógiai lábnyom határai

Cím: Az ökológiai lábnyom határai
Szerző: Szigeti Cecília
Megjelenés: Budapest : Typotex, cop. 2016

Ajánló: Az ökolábnyom az elmúlt évtizedek során egy érdekes tudományos kezdeményezésből az egyik legígéretesebb alternatív makrogazdasági mérőszámmá vált. Elismertségét világhírű, Nobel-díjas tudósok (Stiglitz, Sen, Fitoussi) munkái és kontinenseken átívelő politikai kampányok (TEN-in-TEN) is jelzik. Számos ország, többek közt az Egyesült Arab Emírségek és Svájc élen jár a mutató bevezetésében. A páratlan sikertörténet azonban problémák forrása is. Az ismeretek gyakran felületesek, a médiában továbbított információ pontatlan, gyakran alapjában téves. Az ökológiai lábnyomnak – ahogy ezt a cím is sugallja – a könyv elsősorban makroszintű vonatkozásait vizsgálja, nagy hangsúlyt helyezve az egyes országok ökolábnyomának elemzésére. Arra is fény derül, hogy az alternatív makrogazdasági mérőszámok között az ökológiai lábnyomnak kiemelt szerepe van-e. A kötet hipotézise szerint vannak a fenntarthatóság dimenzióit jobban k épviselő és ezáltal több információt tartalmazó mérőszámok, míg az ökológiai lábnyom csak korlátozottan alkalmas következtetések levonására. A szerző kvantitatív módszerekkel keresi a koncepció és az adatbázisok gyengeségeit és hibáit, hogy ezek ismeretében választ adhasson arra, hol vannak az ökológiai lábnyom alkalmazásának határai.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

ökológiai lábnyom

 

 

Környezetpolitika

Klímaparadoxonok

Cím: Klímaparadoxonok: lehet-e harmónia természet és társadalom között?
Szerző: Antal Z. László (1955-)
Megjelenés: Budapest: L'Harmattan, 2018

Ajánló: Az elmúlt néhány évtizedben a természetben tapasztalható változások közül pontosan nem lehet tudni, hogy miért az éghajlatváltozás váltotta ki a legnagyobb társadalmi és politikai érdeklődést. A nagyfokú érdeklődés, valamint az éghajlat már megtapasztalt és további várható változásai miatt a fejlett ipari országok az elmúlt két évtizedben komoly erőfeszítéseket tettek az éghajlatváltozás kockázatainak csökkentése érdekében. Mindezek ellenére a kockázatok nem csökkentek, hanem tovább növekedtek. Az elmúlt tíz évben végzett szociológiai kutatásaimban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a modern társadalmakban milyen társadalmi és gazdasági feltételek akadályozzák meg, hogy csökkentsék azokat a kockázatokat, amelyeket a működőképességük megőrzése szempontjából ennyire fontosnak tartanak.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezetpolitika

társadalmi ökológia

 

 

Environmental policy

Managing facts and feelings in environmental governance

Cím: Managing facts and feelings in environmental governance
Szerkesztő: Lorenzo Squintani [et al.]
Megjelenés: Cheltenham, UK ; Northampton, MA : Edward Elgar, 2019

Ajánló: This timely book brings to the foreground the considerable tensions between the need to engage the public in the importance of environmental governance and the need of professional expertise to address the issues which arise. In doing so, it highlights that not only can public opinion deviate from scientific knowledge, but scientific knowledge itself can be lacunose or contradicting. Drawing together insights from some of the leading scholars, this engaging work will provide guidance to decision makers, including judges, on how to govern public participation procedures and professional expertise and the role that the precautionary principle can play in this regard.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

Environmental law

Environmental policy

 

 

Környezettudatosság

Környezettudatosság

Cím: Környezettudatosság: Elméleti megközelítések, empirikus vizsgálatok
Szerző: Nistor Laura
Megjelenés: Kolozsvár-Napoca : Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2010

Ajánló: A könyv első része a környezettudatosság fogalmának meghatározásán túl egy sor olyan árnyalatra hívja fel a figyelmet, amelyek a fogalommal kapcsolatban felmerülhetnek. A második rész szociológiai elemzéseken keresztül vizsgálja a környezettudatosság néhány megnyilvánulási formáját, empirikus elemzésekkel illusztrálva az első rész megközelítését.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezettudatosság

környezetvédelem

környezetszennyezés

 

 

Környezeti nevelés

Fenntarthatóságra nevelés a nevelési oktatási intézményekben

Cím: Fenntarthatóságra nevelés a nevelési-oktatási intézményekben: tanulmánykötet
Szerkesztő: Vitályos Gábor Áron
Megjelenés: Budapest : ELTE Eötvös K., 2014

Ajánló: Idézet a kötet előszavából: „A kötet öt részre tagolódik: az első a fenntarthatóságra nevelés intézményen kívüli helyszíneit mutatja be, a következő három rész a fenntarthatóságra nevelés lehetőségeit mutatja be a felsőoktatásban, a közoktatásban és az óvodában, míg az utolsó rész a fenntarthatóságra nevelés sajátos lehetőségeivel foglalkozik.” 

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

fenntartható fejlődés > környezeti nevelés

 


A biológiai sokszínűség jó gyakorlatai az óvodában

Cím: A biológiai sokszínűség jó gyakorlatai az óvodában
Szerző: Labanc Györgyi
Megjelenés: [Budapest] : Flaccus, 2022

Ajánló: A kötet a biológiai sokszínűség megvalósításának széleskörű lehetőségeit mutatja be az óvodában. Közérthető formában ismerteti a biodiverzitás témáját, erre az elméleti háttérre építve, különböző gyakorlati színtereken mutatja be az óvodai megvalósítás lehetőségeit. Az olvasó többféle nézőpontból ismerkedhet meg az óvodai fenntarthatóság fogalmával, a zöld óvodák változatos tevékenysége­ivel, kiemelve azokat a teendőket, amelyekkel az óvodapedagógusok, a gyer­mekek és a szülők hozzájárulhatnak a világ sokszínűségének megőrzéséhez.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezeti nevelés > óvoda

 

Environmental education

Environmental Education

Cím: Environmental education
Szerkesztő: Lahiri, Sudeshna
Megjelenés: New Delhi : Studera Press, 2019

Ajánló: The book deals with recent trends in Environmental Education and its relevance in different countries and stream of studies. The chapters have extensively elaborated the Indian and international legal provisions and policies for the preservation and protection of environment and ecosystem.

Forrás

 

További dokumentumok a témában az ELTEfind-ban:

Environmental education

Ecology

Sustainable development

 

 

Környezettudomány

Környezettudomány

Cím: Környezettudomány: A-Z : az ember és a környezet kapcsolata
Főszerkesztő: Mészáros Ernő
Megjelenés: Budapest : Akadémiai Kiadó, 2010

Ajánló: Az 1500 címszót tartalmazó lexikon a környezettudomány legfontosabb fogalmait mutatja be, s megközelítési módja ritkaságnak számít. Közérthető tudományos lexikon, mely az emberi hatásokkal, a földi környezet működésével, az ember és környezete kapcsolatával foglalkozik. A szóanyag felöleli a földtudományok, a hidrológia, a limnológia, a meteorológia, az ökológia, a talajtan, a kémia, a fizika és a környezetvédelem környezettudományi szempontból fontos fogalmait és eszközeit. A főbb fogalmakat és folyamatokat ábrák, képek és táblázatok illusztrálják. A lexikont haszonnal forgathatják a környezettudomány oktatásában részt vevő tanárok, hallgatók és diákok, a kezdő, illetve a mások területe iránt érdeklődő tudományos kutatók és a széles nagyközönség: mindazok, akik a környezeti kérdések tudományos alapjaiban tájékozódni kívánnak.

Forrás

 

További dokumentumok a témában az ELTEfind-ban:

környezettudomány

 

 

Környezeti etika

Zöldfilozófia

Cím: Zöldfilozófia: hogyan gondolkozzunk felelősen bolygónkról
Szerző: Scruton, Roger
Megjelenés: Budapest : Akadémiai Kiadó, 2018

Ajánló: A Magyarországon is nagy sikert aratott Iszom, tehát vagyok világhírű brit, sőt egyenesen angol szerzője ezúttal talán a legfontosabb és a legaktuálisabb, egész eddigi életünk radikális megváltozását előrevetítő témában, a környezeti kérdések, a globális éghajlatváltozás témakörében fejti ki izgalmas és jól érthető, de egyúttal nagyon is extravagáns gondolatait, amelyek még azokat is elgondolkodtatják (és persze szórakoztatják is egyben, hiszen Scruton korunk egyik legjobb esszéistája), akik talán semmiben sem értenek vele egyet.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezeti etika

környezetfilozófia

 

 

Environmental ethics

Environmental Ethics

Cím: Environmental ethics : a very short introduction
Szerző: Attfield, Robin
Megjelenés: Oxford : Oxford University Pres, cop. 2018

Ajánló: Explains the origins of environmental ethics as a field

Explores the ethics of key issues today, such as climate change, species and habitat loss, and pollution

Relates real life environmental judgements to prevailing ethical theories

Environmental ethics studies the values and principles involved in combating environmental problems such as pollution, loss of species and habitats, and climate change. Environmental Ethics: A Very Short Introduction traces the discipline’s origins and considers how it defends the independent value of living creatures and the need to make decisions informed by the needs and interests of future generations. Exploring the diverse approaches to ethical decisions and judgements, it highlights the importance of making production and consumption sustainable, and of addressing human population levels, together with policies for preserving species, sub-species, and their habitats. It also discusses the different social and political movements involved and considers the environmental attitudes of the world’s religions.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

Environmental ethics

 

 

Környezetvédelem

A halványtól a mélyzöldig

Cím: A halványtól a mélyzöldig: a globális környezetvédelmi mozgalom negyed százada
Szerző: Glied Viktor (1978-)
Megjelenés: Pécs : IDResearch Kft. ;  Publikon K., 2016

Ajánló: A globális ökológiai problémák és a klímaváltozás következményei mára mindenki számára érzékelhetővé váltak. Immáron több mint negyven éve feltűnt egy új, sokszínű társadalmi mozgalom, amely több-kevesebb sikerrel veszi fel a küzdelmet a környezetszennyezés és a fenntarthatatlan gazdasági folyamatok, valamint az azokat mozgató szereplők ellen. A kötet a rendkívül színes környezetvédelmi (zöld) mozgalom formálódását, hálózatosodását, a nemzetközi környezet- és klímavédelmi rezsimek fejlődését, illetve az aktivitás hátteréül szolgáló zöld gondolatrendszer kialakulását és fő elemeit elemzi, végig a mozgalom működésének keretet adó tiltakozás/ellenállás - partnerség/kooperáció kettősségét szem előtt tartva. A "halványtól", azaz a politikai-gazdasági döntéshozókkal együttműködő, velük partnerségi viszonyt kialakító, a döntések meghozatalában részt vevő és az azok végrehajtásában szerepet vállaló szervezetektől eljutunk a kompromisszumokat elutasító, a rendszert megreformálni kívánó, vagy rendszeren kívüli, a társadalomból kivonuló "mélyzöld", és a fennálló keretek ellen erőszakkal fellépő ökoterrorista irányzatokig.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezetvédelem

zöld mozgalom

ökológiai mozgalom

 


Zöld Hősök

Cím: Zöld hősök : Assisi Szent Ferenctől Arnold Schwarzeneggerig
Szerző: Erdős László
Megjelenés: Budapest : Cser K., 2016

Ajánló: Hogyan kerül egy könyvbe Assisi Szent Ferenc és Arnold Schwarzenegger? Mi a közös egy középkori szent és egy jelenkori filmsztár életében? Hisszük-e vagy sem, de mindketten a környezeti mozgalmak fontos alakjai. Épp úgy, mint Al Gore amerikai alelnök, Charles Darwin vagy mindannyiunk kedvenc David Attenborough-ja. Megannyi érdekes ember és izgalmas történet a környezetvédelem hőseiről a XIII. századtól napjainkig, a Greenpeacesztoritól a Néma tavaszig. Erdős László könyve kötelező olvasmány mindenkinek, aki érdeklődik a modern kor egyik legnagyobb kihívása, a környezet védelmének kérdései, és a zöld mozgalmak története iránt. A szerző az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezetvédelem

természetvédelem

állatvédelem

 


A harmadik évezred nyitánya

Cím: Harmadik évezred nyitánya: a zöld fejlődés esélyei és a globális kockázatok
Szerző: Simai Mihály
Megjelenés: Budapest : Corvina, 2016

Ajánló: E könyv megírását, s a kapcsolódó kutatómunkámat, elsősorban az ösztönözte, hogy az emberiség a XXI. század jelenlegi szakaszában ismét válaszúthoz érkezett. A XX. század második felében létrehozott tudományos és intézményi alapok révén történelmileg példátlan lehetőségek felé vezet az egyik út, amelyen haladva biztonságos és elfogadható életfeltételeket alakíthatnánk ki a Föld lakói számára. Ez hatalmas feladatok megoldását követeli korunk globális átalakulásainak kezelésében, amelyek között a környezeti és társadalmi fejlődés fenntarthatóságának, a zöld fejlődés feltételeinek megteremtése a legfontosabb. Ezek politikai, társadalmi, gazdasági, szervezeti és szerkezeti összefüggései a könyv központi témái. A másik út konfliktusok, elnyomó rendszerek, nyomor és háborúk felé vezet.
A XXI. század eseményei és irányzatai meghatározó fontosságúak a következő évszázadok fejlődése szempontjából. Az útválasztással kapcsolatos döntések feltételeinek megteremtésében és végrehajtásában különösen jelentős a tudomány szerepe, és hatalmas a politikusok felelőssége. A könyv az esélyek megvilágításában ajánl segítséget.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezetvédelem

fenntartható fejlődés

 

 

Enviromental protection

Ecological Debt

Cím: Ecological debt: the health of the planet and the wealth of nations
Szerző: Simms, Andrew
Megjelenés: London ; Ann Arbor, Mich. : Pluto, 2005

Ajánló: Millions of people in the West are running up huge ecological debts: from the amount of oil and coal that we burn to heat our houses and run our cars, to what we consume and the waste that we create, the impact of our lifestyles is felt worldwide.
Whilst these debts go unpaid, millions more living in poverty in the majority world suffer the burden of paying dubious foreign financial debts. Ecological Debt explores this great paradox of our age. Highlighting how and why this has happened, it also shows what can be done differently in the future.
Now updated throughout, this is a passionate account of the steps we can take to stop pushing the planet to the point of environmental bankruptcy.

Forrás

 

További dokumentumok a témában az ELTEfind-ban:

Environmental protection

Environmental economics

Consumption (Economics)


How to give up plastic

Cím: How to give up plastic: a guide to changing the world, one plastic bottle at a time
Szerző: McCallum, Will
Megjelenés: [S. l.] : Penguin, 2019

Ajánló: This book offers a handy guide for what we can do in our own homes, communities and workplaces to start bringing about the end of our plastic dependent age. It covers all ground, from easy wins such as using a reusable keep cup for your morning coffee, to lesser-known hacks like fixing a filter to your washing machine to catch some of the mircofibres released from your clothes (microfibers are responsible for up to 30% of plastic in the ocean). But it will also help you to be a part of big changes, offering insights into how to lobby for impactful legislation and how to put pressure on big corporations to reduce the use of plastic on a global scale.

Forrás

 

További dokumentumok a témában az ELTEfind-ban:

Environmental protection


Sediments of Time

Cím: Sediments of time : environment and society in Chinese history
Szerkesztők: Elvin, Mark ; Liu, Tsʻui-jung 
Megjelenés: Cambridge : Cambridge University Press, 1998 

Fülszöveg: This collection of essays was the first relatively comprehensive survey of the environmental history of China. Written by some of the world's leading Western and Chinese experts, Sediments of Time crystallises a new and distinct field of scholarship that studies what happens when human social systems interact with the rest of the natural world. This book shows how deforestation, land-reclamation, settlement, and water-control, when mixed with an ever-changing climate, shape a distinct and often precarious environment. Pioneering essays explore new methodologies of historical environmental research, comparative perspectives setting China in the context of the West and Japan, and the impact of the early modern ecological transformation on the spread of diseases such as cholera and tuberculosis. This is an indispensable book for anyone who wants to understand either the foundations of modern China, or the deeper origins of many of China's most daunting contemporary challenges. 

Forrás

 

 

További dokumentumok a témában az ELTEfind-ban:

környezetvédelem

ökológia

  

 

Enviromental protection in literature

The Green Studies Reader

Cím: The green studies reader: from Romanticism to ecocriticism
Szerkesztő: Coupe, Laurence (ed.)
Megjelenés: London; New York : Routledge, 2000

Ajánló: Green Studies is a booming area for study and The Green Studies Reader is a fantastically comprehensive selection of critical texts which address the connection between ecology, culture, and literature. It offers a complete guide to the growing area of 'ecocriticism' and a wealth of material on green issues from the romantic period to the present.Included are extracts from today's leading ecocritics and figures from the past who pioneered a green approach to literature and culture. This Reader sets the agenda for Green Studies and encourages a reassessment of development of criticism and offers readers a radical view of its future.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

Environmental protection in literature

Ecology in literature

 

 

Környezetpszichológia

A környezetpszichológia alapkérdései

Cím: A környezetpszichológia alapkérdései: helyek, tárgyak, viselkedés
Szerző: Dúll Andrea
Megjelenés: Budapest : L'Harmattan, 2009

Ajánló: A kötet a lélektan egyik izgalmas területébe, a környezetpszichológiába nyújt betekintést. A környezetpszichológia jellegzetesen sokgyökerû és sokféle szakmai kötődéssel bíró, transzdiszciplináris (több tudományon átívelő) tudományterület. Célja – mint a lélektannak általában – az emberi viselkedés megértése. 

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezetpszichológia

ember és természeti környezet

 


Tér-rétegek

Cím: Tér-rétegek: tanulmányok a 21. század térfordulatairól
Szerkesztők: Dúll Andrea ., Izsák Éva
Megjelenés: Budapest : L'Harmattan, 2014

Ajánló: A tér olyan fogalom, amelynek tökéletesen alkalmas arra, hogy több tudományág is magas szinten foglalkozzon vele, így igazi interdiszciplináris témakör lehet. Ezt bizonyítja a jelen kötet is, amelyben a térrel különféle aspektusokból foglalkozó geológiai, környezetpszichológiai és társadalomföldrajzi tanulmányok kollekciója. Az összeállításban (Dúll Andrea és Izsák Éva bevezetője után) összesen kilenc dolgozat olvasható két tematikus ciklusba szerkesztve. Az elsőben (Tértudás, térfordulat) olvashatunk a tértudás fogalmának változásairól, az egyetemvárosok sajátos tereiről, illetve egy, a csendes-óceáni Palau-szigetek mellett elsüllyedt atoll kapcsán kialakult helyi mondákról, valamint az esemény geológiai hátteréről. A folytatásban (Városi tér, várostudás) olyan kérdésekről esik szó, mint a városok interdiszciplináris értelmezése, az önreprezentáció és a szimbolikus térfoglalás az elmúlt százötven évben, a posztszocialista városfejlődés tipikus vonásai, a posztszocialista városok „barnaövezeteinek” funkcióváltása, a városi „új gazdagság” értelmezése, valamint a város környezetpszichológiai szerepe. Az egyes tanulmányokat a hivatkozások felsorolása zárja. A kötet elsősorban a szakmai közönség érdeklődésére számíthat, s így beszerzése szakgyűjteményekbe javasolható.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

környezetpszichológia

 

 

Environmental psychology

Living in an Environmentally Traumetized World

Cím: Living in an environmentally traumatized world: healing ourselves and our planet
Szerkesztők: Nemeth, Darlyne G.; Hamilton, Robert B.; Kuriansky, Judy
Megjelenés: Santa Barbara : Praeger, 2012

Ajánló: Living in an Environmentally Traumatized World: Healing Ourselves and Our Planet discusses recent environmental events and examines the reasons why the resulting changes are inevitable. The authors assert that people experience six universal stages when they suffer from environmental trauma: shock, survivor mode, basic needs, awareness of loss, susceptibility to spin and fraud, and resolution. The book presents coping strategies for navigating negative ecological shifts, and provides a plan of action for responsibly managing our environment. Additionally, profiles of indigenous people who endure under environmental adversity provide real-world examples of survival.

Forrás

 

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

Environmental psychology


Psychology for Sustainability

 

Cím: Psychology for sustainability
Szerző: Scott, Britain A.
Megjelenés: New York : Routledge, 2016

Ajánló: Psychology for Sustainability, 4th Edition -- known as Psychology of Environmental Problems: Psychology for Sustainability in its previous edition -- applies psychological theory and research to so-called "environmental" problems, which actually result from human behavior that degrades natural systems. This upbeat, user-friendly edition represents a dramatic reorganization and includes a substantial amount of new content that will be useful to students and faculty in a variety of disciplines―and to people outside of academia, as well.

Forrás

 

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

Environmental psychology

Environmental responsibility

 


Environmental Psychology and Human Well-Being

Cím: Environmental psychology and human well-being : effects of built and natural settings
Szerkesztő: Devlin, Ann Sloan
Megjelenés: London : Academic Press, 2018

Ajánló: Environmental Psychology and Human Well-Being: Effects of Built and Natural Settings provides a better understanding of the way in which mental and physical well-being is affected by physical environments, along with insights into how the design of these environments might be improved to support better health outcomes. The book reviews the history of the field, discusses theoretical constructs in guiding research and design, and provides an up-to-date survey of research findings. Core psychological constructs, such as personal space, territoriality, privacy, resilience, stress, and more are integrated into each environment covered.

Forrás

 

További dokumentumok az ELTEfind-ban:

Environmental psychology

 

Illusztráció szerzője, forrása:
https://pixabay.com/hu/photos/patak-v%c3%adzes%c3%a9s-foly%c3%b3-erd%c5%91-f%c3%a1k-v%c3%adz-7859362/