A dolog kabátlopással kezdődött. A könyvtárszolga, Soltész új kabátját vitte el egy tolvaj. Ez később az egyetem gondnoki hivatalának 40 koronájába került! Aztán valaki galád módon megrongálta és magával vitte Konek Sándor Egyházjogtan kézikönyvét (E hírre fejüket felkapó olvasóinkat megnyugtathatjuk a mű a mai napig több példányban is megtalálható gyűjteményünkben!) „[…]a könyvet kivitte magával az árnyékszékre s ott táblájától megfosztván, elrejtette ruhája alá s így észrevétlenül magával vihette.“ Majd , hogy ne derüljön az ügyre kelleténél hamarabb fény, lecsavarta és ellopta a gázlámpa csövét. Legalább is ezt rögzíti, egy 1880-as év november 11-i feljegyzés, amelyben Szilágyi a rectornak tárta fel „az olvasóteremben életbe léptetendő megszorítások“ kiváltó okait.
„Egy ismeretlen tettes ugyanis lecsavarta az árnyékszék helyiségben lévő gázlámpa csövét és zsebre tette, úgy, hogy a nyitva maradt csövön keresztül szabadon ömlött ki a gáz az elzárt és különben is szűk helyiségbe. A helyiség már meglehetősen megtelt gázzal, midőn szerencsére észrevették a gázkiömlést még az előtt, hogy égő kanóczczal ment volna be a szolga a lámpák meggyújtása végett, mert az utóbbi esetben múlhatatlanul robbanás történt volna. Ily körülmények között nem tehettem egyebet, mint hogy a használatban lévő ajtók közül csak egy tartassék a közlekedés végett nyitva.“
Az olvasóterem napi forgalma, ahogy mai is, a főbejáraton és a két oldalajtón zajlott, itt közlekedett az olvasó és ezeken keresztül szolgáltatott a könyvtár. Az, hogy Szilágyi egyre csökkentette a megközelítés főcsapásvonalát és lezárta az érintett mellékhelyiséghez való hozzáférést komoly korlátozásnak volt tekinthető. (Ebből később további gondjai is támadtak!) De most nem ezzel foglalkoznánk! Szilágyi így érvelt:
„De Ngys Rec. Úr! Nem arra van itt szükség, hogy minden bűntény után újabb palliatív intézkedés léptessék életbe, a cselnek és gazságnak annyi neme van, s a furfangos gonosztevő annyi cselt tud kitalálni, hogy az igazgatóságnak, ha védekezni akar ellenök, minden idejét annak meghiúsítására kell fordítania, még akkor sem biztos a sikerre nézve.
Olyan olvasóközönséggel szemben, melynek kebeléből gonosztevők és tolvajok kerülnek ki, rendkivüli eszközökre van szükség: a korlátlan olvasási szabadság többé fenn nem tartható. Nincsen nyilvános könyvtár Európában, mely oly korlátlanul, minden megszorítás nélkül volna nyitva boldog-s boldogtalannak, mint valami csapszék.
Az igazgatóságnak garanciákat kell kapni, hogy ide csak komoly törekvésű, s valóban olvasni akaró ember jön be, nem pedig a rossz idő ellen asylumot kereső lump.
Erre nézve bátorkodom ajánlatba hozni, hogy az egyetemi hallgató indexének felmutatása , vagy tanári jótállás mellett, minden más osztályú polgár pedig csak igazgatósági engedéllyel bocsátassék az olvasóterembe. A módozatra pedig bátor vagyok ajánlani, nyomtassanak ily engedélyjegyek, melyek mindennap egy bizonyos meghatározott órában s eleinte még az olvasási idő kezdetekor pecséttel ellátva adatnak ki, szorosan személyre szólók s másra át nem ruházhatók. […] Bpest, 1880. 11. 10. aláz. Szolg. Szil. S.“
Egy nappal később Szilágyi ismét a rectorhoz fordult : „ a vakmerő lopás, mely a napokban az egyetemi Könyvtárban elkövettetett s melyről szerencsém volt Ngdat értesíteni a könyvkiadási módozatok hiányait nagymértékben kitüntette, a tiszti személyzettel tartott beható tanácskozás után az ide mellékelt szabályzatokat fogadtam el, mely véleményem szerint a visszaéléseket meg fogja gátolni. Kérem Nagyságodat, méltóztassék utasítani a gondnoki hivatalt, hogy az ellenőrzésre szükséges 102 rézlemezt s ezek megőrzését kívántató kis szekrénykét mennél előbb készíttesse el. Tiszt. Sz. S.“
Ennek a szigornak az eszköztára bővült a fenti képen látható táblácskáknak a bevezetésével. Ami azonban még meghatározóbbnak bizonyult, ekkor születtek meg az épületbeli könyvtárhasználatot rögzítő OLVASÁSI SZABÁLYOK.
Így olvastunk és így szolgáltuk ki az olvasót az olvasóteremben:
1. §. Az olvasó-terembe felsőkabátban, föveggel, bottal vagy esernyővel menni nem szabad.
2. § Az olvasó a lépcsőnél levő ruhatárban átadja felsőkabátját, fövegét vagy esernyőjét, az átvevőtől számjegyet és egy kívánatlapot kap.
3. §. A kérlapra csak egy művet ill darabot lehet kérni és azt a szolgának átadja és a felírt művet ugyanattól átveszi. Ha a mű nincsen az olvasóteremben czéduláját visszakapja. Ha ezután olvasni nem akar, czéduláját a könyvtártiszt megbélyegzi és ezt jeggyel együtt a ruhatárban átadván visszakapja letett tulajdonát. Ha a könyv másnap szolgáltatik ki a könyv czíme kitüntetés végett a könyvtártiszt által kék vagy vörös ónnal átíratik.
4. §. A kiszolgáltatott könyvekről szolló kívánatlapok időnként, de minél gyakrabban átadatnak a felügyeletet gyakorló könyvtártisztnek, ki azokat a könyvek czímei szerint rakatnak [rakja] elbetűrendbe.
5. §. Ha az olvasó visszaszolgáltatja olvasás után a könyvet, a könyvtártiszt a könyv czíme szerint kikeresi a czédulát, megbélyegzi, az olvasónak átadja, ki azt a ruhajeggyel tartozik a ruhatárban átszolgáltatni
6. §. A könyvtártiszt a visszaszolgáltatott könyvet az asztal belső polcára rakja és soha sem hagyja az asztalon; a könyvtárszolga, ha könyvkiszolgálással nincsen elfoglalva, elrakja a könyveket.
7. §. Kivételes esetben, ha az olvasó szótárt, atlaszt vagy mássegédkönyvet akar még kivenni. A könyvtártiszthez fordul kívánságával és az hozatja el a kívánt segédkönyvet és írja fel a már elrakott czédulára. Ugyanezen eljárás történik, ha valamely műnek két vagy több darabját kívánja az olvasó. Az olvasószolgáltatásnál a föntebbi eljárás követendő (ld. 5. §.)
8. §. A szolgáknak semmi szín alatt olvasni vagy egymással, vagy a közönséggel beszélni nem szabad.
9. §. Az olvasási órákon kívül a nagy-terem zárva tartatik, a kulcs egyik könyvtártiszt felügyelete alatt áll és csak annak tudta és engedelmével léphet be oda idegen.
10. §. A kívánat-lapokat az olvasási órák után a kapus a könyvtártisztnek kézbesítti, ezek összeírásából az illető tiszt készítti a statisztikát és a számokat beírja a könyvbe. A kívánat-lapok tiszta példányai a felügyelettel megbízott könyvtártisztnél helyeztetnek el. Ezek veszik egyúttal számba mennyi tiszta lap adatott ki és mennyi beírt példány került vissza, hogy így az ellenőrzés tökéletes legyen.“
Berger rector levelét márcsak az apróbb részletek miatt idézzük: […] a kívánt ellenőrző jegyeket , […] azzal teszem át a tekintetes Igazgatósághoz, hogy miután ezen jegyek darabonkint 40 krba kerültek, amennyiben netán az illetők hanyag felügyelete folytán veszendőbe mennének, szíveskedjék intézkedni, hogy az elveszett darabok ára az illetőtől behajtassék. Budapest, 1880. december 6. Berger rector.” A feladattal megbízott könyvtártiszt, Litassy pedig ezt jegyezte fel: ”Ezen sárgarézből készült 102 darab ruhatár-jegyet hiány nélkül átvettem és használatra a kapusnak kiadtam. Bp., dec. 14.” (EK. a. Ikt. Iratok 1884/85/18. doboz)
Ám nem igazi szabályzat az, amelyet nem írnak át legalább kétszer, nem ritkán többször is: KIVONAT a budapesti tudományegyetemi Könyvtár szabályzatából 1881 [pontos dátum nincs!]
„[…] 21.§. Az olvasóterem minden tisztességesen öltözött s komoly magaviseletű férfi egyén számára nyitva áll, ki 16.ik évét betöltötte. A ki azonban a Könyvtárt használni akarja, az igazgatótól, vagy az e czélra felhatalmazott könyvtártiszttől látogatási jegyet kér. Az egyetemi vagy műegyetemi tanuló leczke könyvével, gymnasiumi vagy reáliskolai tanuló saját igazgatójától, vagy osztálytanárától kiállított bizonyítvánnyal tartozik igazolni kilétét. Más polgári állású egyének is, ha a Könyvtár tisztviselői előtt ismeretlenek, tartoznak kellőleg igazolni magokat. A látogatási jegyre az illetőnek felíratik a neve és polgári állása és azok számot kapnak. Az olvasóterembe csak az mehet be, ki látogatási jegyét a portásnak bemutatja, s azt felső ruhájával, botjával, kalapjával, nála hagyja.
Az ilyen látogatási jegyről az igazgató pontos könyvet vezet, azok személyre szólnak és másra nem ruházhatók. Ha valaki látogatási jegyét elveszti, azt tartozik az igazgatónak bejelenteni. Ki annak megsemmisítése iránt intézkedik. Ha pedig valaki látogatási jegyét másnak adja, s ezen tette kiderül, az a Könyvtár látogatásától mindenkorra eltiltatik.
A látogatási jegyek mindig egy évre szólnak s a következő év elején újjal cserélendők ki. Ezen látogatási jegyek csak a nagy olvasóterembe lépésre jogosítnak fel.”
Ezek voltak azok a rendelkezések, amelyek a századfordulón túlmutatóan is meghatározták az EK-beli könyvtárhasználat mikéntjét, és megnyitották az utat ifjabb nemzedékek előtt! A réz-táblácskák, ha idővel egyre fogyóbb számban is, majdnem utolsó darabig becsülettel szolgálták a házat.
Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár