Egyetemi Könyvtári Szolgálat

A Könyvtári Tanács (KT) az Egyetemi Könyvtári Szolgálat operatív testülete; az ELTE vezetését a szükséges döntések előkészítése és végrehajtása során tanácsadó, véleményező és ellenőrző hatáskörében segíti. A működésére vonatkozó általános rendelkezések az ELTE SZMSZ 106. §-ban találhatóak. A KT tagjainak listája elérhető az ELTE honlapján.  
Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat ezen a felületen évente közzé teszi az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtáraitól begyűjtött statisztikai adatokat. Az adatok rendszerezettebb áttekinthetőségének érdekében tematikus táblázatokba rendeztük azokat, valamint a táblázatokon belül elkülönítettük egymástól az egyes karok önálló könyvtárainak, a karoktól független könyvtárak, valamint az Egyetemi Könyvtár és Levéltár adatait.
Az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat küldetése Magyarország egyik vezető egyeteme, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálatának küldetése támogatni a sokféle tudományterületet művelő alapítót a nemzeti és egyetemes kultúra és műveltség megőrzésében és gyarapításában, az oktatás és kutatás kiválóságának megtartásában, az Egyetem küldetésnyilatkozatában megfogalmazott nemzetközi szerepkör betöltésében.
Az ELTE 2007-ben elfogadott minőségfejlesztési programjában vállalta, hogy a minőségfejlesztési eljárásokat kiterjeszti valamennyi szervezeti egységére.
Ismerje meg könyvtáraink szolgáltatásait 4 perc alatt feliratozott videónk segítségével.