A mindenkori EK-beli házi könyvkötő műhely sorsa, léte ill. megmaradása sose volt független szorosan vett aktuális, gazdasági megfontolásoktól. E műhely 19. szd.-i története bizonyítja, hogy a szükség arra, hogy legyen (házon, intézményen, egyetemen belül) sokszor rentábilisabbnak döntésnek bizonyult, azaz felülírta a megszüntetéséről időről-időre felmerülő gazdasági megfontolásokat. Dobocsányi halálát követően veje, Simonyi vette át a házi kötészet feladatainak ellátását, de nem birtokolta sokáig, számításai nem váltak be, és hamarosan meglehetősen megbántva el is hagyta a könyvtárat. Önálló vállalkozást nyitott, leköltözött Pápára. Sértettségének okát rendkivül elgondolkodtató levélben adta Pádly Lajos tudtára, aki (talán?) megbízásból érdeklődött utána.

Az EK-beli házi kötészetnek ettől kezdve,  „látható felületeként“ kell kezeljük az  úgynevezett „Kötészeti könyvek“-ben követhető köttetési forgalmat, legalább is, ami a házon kívüli megbízásokat illeti. Bár ez utóbbi kérdés alapos vizsgálatot érdemel.

Ám egy 1889/ 285. sz. egyetemi levéltári pallium rejt egy izgalmas „Fölterjesztés gr. Csáky Albert ministerhez.“ c. összefoglalást (1889/ 311. sz. 1889. 07. 13.), amelynek VIII. pontjában a fölterjesztés benyújtója Szilágyi Sándor lényegében összefoglalja az 1875-öt követő idők EK-beli házi ill. házon kívüli kötészeti megbízásainak legfontosabb tudnivalóit:

„ […] VIII. A könyvek bekötése. Midőn az egyetemi könyvtár igazgatását átvettem az EK számára két könyvkötő dolgozott Dobocsányi és Dochnál. Az első a könnyebb, a másik a nehezebb munkákat végezte. A megállapodás velük az árakra nézve az 50-es évekbűl származott, abba már a pennenkratio [e fogalom jelentését nem sikerült megfejtenünk] be volt számítva. S azon időktűl fogva ezen semmi változás nem történt. Dobocsányi halála után is maradt a könyvkötés ügye a régi mellett, csakhogy Simonyi veje dolgozott helyette. Azután, hogy Simonyi elköltözött Pestről […] a könyvkötői munkákat Dohnál végzi, még mindig az 50-es években megállapított árak mellett [!]. Ezt kegyelmes uram indokoltnak láttam a régi usus mellett meghagyni, mert itt a legteljesebben indokolva van, megtartani a kipróbált jót s nem experimentálni.

Igen sok könyv évek során több százszor és ezerszer fordul meg az olvasó kezén, igen sok vidékre, külföldre küldeték [!]: tehát magának a kötészetnek is salédnak kell lenni.

DE a könyvkötőnek felelősnek kell lenni az in crudo vagy fűzve beérkezett munkák coplettségéről. …. Hogy néha az újból vett munkákban egy-egy ív térképből két példány van meg, más meg hiányzik.

A könyvkötőnek ívenként kell a munkákat átnézni s azokról jelentést tenni. Ezt csak megbízható szolid mesterre bízhatni, ki felügyel legényére.

[…], mint tíz éves tapasztalatom igazolja, hogy nem volt okom, Dochnál helyett más mestert kapni. Az ő hűsége igazán kiállta a próbát. [Dochnál több minisztérium és az államkincstár részére dolgozó könyvkötő-dinasztia tagja volt!]

Az, hogy nem tudom, hány éves  kötészi munkáji 7594 ft 15 kcra rúg nem azt bizonyítja, hogy ő drágán dolgozott, hanem, hogy sok volt a [olvashatatlan szöveg] Mikor én átvettem a könyvtárt rendkívül sok volt benne a fűzött munka, a díszes, nagytermen kívül nagy szép fűzött munkákból állott, mert régebben a dotátiot csaknem teljesen beszerzésekre  fordították s kötészetre semmit. Hogy hát a szép munkák tönkre ne menjenek, laponként ezeket köttetni kellett. [!] A hírlapkönyvtár felállítása előtt a hírlapokat is köttettük. Az új épületbe hurczolkodás alkalmával sok könyv megrongálódott. Továbbá a  munkák számára berendezett terem [olvashatatlan szöveg] felszerelése dobozokkal, a nagyobb lapok hátainak ellátása vászonnal, a catalogusokhoz megkívántató tokok, az aprónyomtatványok tokjai stb. A hazai és külföldi [olvashatatlan szöveg] magyar vonatkozású munkák [olvashatatlan szöveg] állapotban voltak. Évek teltek bele míg ezeket a szekrények aljáról összeszedettem. Csak egy volt bizonyos, hogy ezek soha ki nem pótolható veszteség nélkül így nem maradhattak. Olykor átléptem, de mindig jelentéktelen összeggel a könyvkötészet az éves veszteség 10 %-át a dotátiónak, de sürgős és solid indok nélkül azt nem, tettem volna. Azt pedig kegyelmes uram, jó lélekkel mondhatom, hogy a könyvtár érdeke aligha nem soha nem károsodott, sőt megóvatott. Igen sok menthetetlen becsű dolog lett ez úton a végpusztulástól megmentve. Ám kegyeskedjék ezek iránt a legszigorúbb vizsgálatot elrendelni. Az eredmény engem igazolni fog. […] „

Hogy felmerült-e komoly kétség az igazgatói eljárás megkérdőjelezésére, valószínűsíthetjük, hiszen nem érvelt volna Szilágyi különben így, ha nem érezte volna szükségét. Hogy folyt-e bármiféle vizsgálat Szilágyi ellen, nem gondoljuk. Ugyanakkor, szabadjon  „Szilágyi védelmére“ egy jóval későbbi, hasonló tárgyban lefolytatott tanszékvezető és könyvtárosa közötti beszélgetés végső konklúzióját felidéznem, ahol is a jeles professzor (könyvköttetési keret túllépés veszélyét „orrontva“) jó tanácsként így összegezte a követendő könyvtárosi eljárás lényegét, a büdzsé mindig alulfinanszírozott, mi történik, ha túllépjük a keretet?

Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Fotó: Franyó Borbála