Könyvcsere program indul a Könyvtár Klubban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár támogatásával a Kipcor Kft. Könyvcsere programot indított a Könyvtár Klubban.

A Könyvtár Klub vendégei 2024. február 19-étől ingyenesen elvihető könyvekből válogathatnak kedvükre a bejárattal szembeni új könyvespolcról, ahová bárki szabadon behozhatja feleslegessé vált könyveit is. A helyben olvasás kényelméről pedig külön olvasósarok gondoskodik. Könyvtárunk húsz, gondosan válogatott szép- és szakirodalmi mű, illetve gazdaságtudományi könyv ünnepélyes kihelyezésével járult hozzá a könyvcsere program sikeréhez, üdvözölve a kezdeményezést. Az esemény az ELTE BTK és GTK HÖK képviselői, valamint több hallgató részvételével valósult meg. Minden kedves érdeklődőnek tartalmas időtöltést és kellemes olvasmányélményeket kívánunk!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Könyvbemutatónkon vettek részt örökbefogadóink

Könyv-örökbefogadási programunk keretében örökbefogadóink részére restaurátorunk és szaktájékoztató könyvtárosunk részletes bemutatót tartott a támogatott kötetekről.

Dr. Karácsony Dávid Archibald és Schvéd Brigitta Andreas Eudaemon-Joannes Apologia pro Henrico Garneto Angelo (1610) című művét fogadták örökbe. Andreas Eudaemon-Joannes görög jezsuita szerzetes (1560?–1625) 1610-ben publikálta Apologiáját, amelyben védelmébe vette Henry Garnet (1555–1606) jezsuita szerzetest. Garnetet 1606-ban ítélte el a titkos tanács (Privy Council), melynek tagja volt a részletes címben említett Sir Edward Coke (1552–1634) is. Az ítélet oka az 1605-ös ún. Gunpowder Plotban való részvétele volt: tudott Robert Catesby tervéről, de nem tájékoztatta arról az uralkodót. A kinézetre nem túl megnyerő kötet fontos kultúrtörténeti érték, melyet a nagyszombati jezsuita kollégium már 1619-ben biztosan a könyvtárában tudott. Egyszerű natúr színű pergamenkötése szakadozott, az elülső kötéstábla szinte teljesen levált a könyvtestről. Könyv-örökbefogadóink támogatásának köszönhetően a kötet restaurálásra kerül és megújult formában a jövő nemzedékei számára is hozzáférhetővé válik.

Dallman Kristóf a jezsuita bölcseleti és teológiai doktor, Szerdahelyi Gábor (1660–1726) természeti és időjárási emblémákkal illusztrált, Meteorologia philosophico-politica című könyvét fogadta örökbe. A kötet erkölcsi, filozófiai és politikai magyarázatokat tartalmaz. A tizenkét egységből (dissertatio) álló, összesen 2+82 rézmetszetet tartalmazó művet Nagyszombatban adta ki Johann Andreas Hörmann 1702-ben. A rézmetszeteket több művész készítette, köztük Wolfgang Joseph Kadorizi, Andreas Trost és Andreas Matthäus Wolfgang. A kérdést (questio) megválaszoló válasz (conclusio) mindig az adott, mottóval ellátott képhez kapcsolódik. A Meteorologia forrásai között éppúgy találunk ókori szerzőket, mint újkori természettudósokat és filozófusokat is, a természeti jelenségeknek pedig igen széles körét, a villámlástól a földrengésig. Könyv-örökbefogadónknak ezúton is köszönjük a kötet megmentését.

Könyv-örökbefogadási programunkról honlapunkon találnak részletes információkat. Fogadjon örökbe egy könyvet Ön is! Örökbefogadásra ajánlott könyveink listája itt érhető el.

Örökbefogadott köteteink:

Bar. 01603 Andreas Eudaemon-Joannes: R. P. Andreae Eudaemon-Ioannis Cydonii e Societate Iesu, ad actionem proditoriam Edouardi Coqui, Apologia pro R. P. Henrico Garneto Anglo, eiusdem Societatis sacerdote Coloniae Agrippinae [Köln]: apud Ioannem Kinckium, anno MDCX [1610]

Bar. 01603 Andreas Eudaemon-Joannes: R. P. Andreae Eudaemon-Ioannis Cydonii e Societate Iesu, ad actionem proditoriam Edouardi Coqui, Apologia pro R. P. Henrico Garneto Anglo, eiusdem Societatis sacerdote Coloniae Agrippinae [Köln]: apud Ioannem Kinckium, anno MDCX [1610]

RMK II 507a

Meteorologia philosophico-politica, in duodecim dissertationes per quaestiones meteorologicas et conclusiones politicas divisa, appositisque symbolis illustrata, honori inclytae regiae camerae Scepusiensis inscripta a nobili ac erudito domino Joanne Vitézy de Dobó, AA. LL., et philosophiae baccalaureo, ac pro suprema ejusdem auspicijs universam philosophiam publice propugnandam mense Junio MDCII in Alma Archi-Episcopali Universitate Tyrnaviensi susciperet. Praeside R. P. Gabriele Szerdahelyi e Societate Jesu, AA. LL. et Philosophiae doctore, ejusdemque professore ordinario. Tyrnaviae [Trnava] : typis Academicis, per Joannem Andream Hörmann, MDCCII [1702]

[4], 297, [5] p. [2] t.fol. ill., 84 rézmetszet; 32 cm (2o)

Ívjelzés: a2 A-Z4 Aa-Pp4

RMK II 2137

RMK II 507a Meteorologia philosophico-politica, in duodecim dissertationes per quaestiones meteorologicas et conclusiones politicas divisa, appositisque symbolis illustrata, honori inclytae regiae camerae Scepusiensis inscripta a nobili ac erudito domino Joanne Vitézy de Dobó, AA. LL., et philosophiae baccalaureo, ac pro suprema ejusdem auspicijs universam philosophiam publice propugnandam mense Junio MDCII in Alma Archi-Episcopali Universitate Tyrnaviensi susciperet. Praeside R. P. Gabriele Szerdahelyi e Societate Jesu, AA. LL. et Philosophiae doctore, ejusdemque professore ordinario. Tyrnaviae [Trnava] : typis Academicis, per Joannem Andream Hörmann, MDCCII [1702]

 

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Mozaikok az ELTE örökségéből – 2024. február

A hónap műtárgya – A Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium emlékplakettje

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium a kezdetek óta elkötelezett a tanárképzés magas szintű művelésében és a nívós oktatás megteremtésében, a sport azonban csak fokozatosan lett a tanulók mindennapjainak része. Ugyan 1872-ben – az iskola alapításának évében – volt egy középiskolai törvényjavaslat heti négy tornaórára, 1928-ig csak heti két órát vezettek be. Ezzel párhuzamosan azonban a gyerekek sport iránti szenvedélye utat tört magának a lelkes tanárok vezetésével.

A gimnázium sportkörének megalapozására az 1898/99. évi tanévben került sor, ekkor az ún. szavalókör helyett megalakult az irodalmi és sport-szakosztály. Rossz időben a tanulók önálló munkáikat olvasták fel vagy előadásokat tartottak és műveket elemeztek, míg jó időben különböző sportokat űztek, még házi labdarúgó-mérkőzéseket is rendeztek.

Az ezt követő években a sportkör fokozatosan bővült a különböző téli-nyári, kinti-benti sportok térnyerésével. Például az úszószakosztály 1926-ban alakult meg, így foglalták össze a kezdeteket az iskola évkönyvében (34. old.): „…felállításával nemcsak az egyik leghasznosabb sportágat nyitottuk meg a tanulók előtt, hanem óhajukat is kielégítettük, bizonyítja a tagok nagy száma: 45-en léptek be a szakosztályba. Gyakorlataikat a Rudas-fürdő uszodájában tartották hetenként egyszer a KISOSz. traingjeinek keretében Kugler Sándor úr vezetése alatt.”

Az 1940/41. évi tanévre már 13 szakosztály működött a sportkörön belül, melynek vezetője Bély Miklós testnevelő tanár volt. A tanulók különböző sportokat űzhettek az asztalitenisztől kezdve egészen a síelésig, a gyakorlóórák mellett pedig intézményen belüli és KISOK (Középfokú Iskolák Sportköreinek Országos Központja) versenyeken is részt vehettek. Az úszók 1941. április 22-én rendezett házi versenyen mérethették meg magukat különböző távokon és versenyszámokban.

Az iskola gyűjteményében a sportkör úszásszakosztályának emlékplakettje található meg, a fehér színű márvány alapra két fém plakett van rögzítve. A felső, kör alakú plakett (átmérő: 5 cm) két, balra tekintő, egész alakos férfit ábrázol. A hátsó alak római vagy görög öltözetet visel (feltételezhetően Mars/Arész ábrázolása), egyik kezét az előtérben álló ifjú vállán tartja, míg a másikban egy pódiumon Victoria/Niké, a győzelem istennőjének kicsiny alakját emeli a magasba. Az előtérben álló meztelen férfi egy zászlót tart átvetve a jobb vállán. Pereme gyöngysor motívummal díszített, az éremkép alatt a készítő, Berán Lajos (1882–1942) éremművész mesterjegye szerepel. Felirat: "GYAKORLÓ GIMNÁZIUM SPORT-KÖRE"

Az alsó, négyzet alakú plakett (4,5x1,5 cm) felirata: "USZÁS / 1940-41 TANÉV"  A plakett bal alsó sarkában Ludvig Ede gyártói jelzése szerepel.

 

Források:

Bély Miklós: A gimnáziumi testnevelés múltja. Budapest, 1940.

Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgimnáziumának Értesítője és Évkönyvei. 1889/99; 1926/27; 1940/41

 

Írta: Marácz Mónika, Schlay Georgina

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Próbahozzáférés a Late Qing Dynasty és Chinese Periodical adatbázisokhoz

Az ELTE két hónapos próbahozzáférést kapott a Shanghai Library CNBKSY (Quan Guo Bao Kan Suo Yin) elnevezésű platformján található Late Qing Dynasty Full-text Database (1833–1911) és Chinese Periodical Full-text Database (1911–1949) adatbázisokhoz.

A Late Qing Dynasty Full-text Database jelenleg kb. 600 folyóiratot tartalmaz a Qing-dinasztia idejéből. A Chinese Periodical Full-text Database pedig jelenleg 25 ezer 1911–1949 között megjelent folyóiratot és 12 teljes kiadványsorozatot tartalmaz. Ezek mellett 2024. március 1-jéig még elérhető a Books of modern China (1840–1949) adatbázis is. (További részletek korábbi hírünkben érhetők el.)

Az elérés időtartama: 2024. január 30. – 2024. március 30.

Az adatbázis az Egyetem teljes IP-tartományából elérhető (az egyetemen és otthonról is VPN használatával): CNBKSY.

Rövid ismertetők:

Forrás

Illusztráció szerzője, forrása:
https://www.cnbksy.com/v1
Zotero – avagy hogyan kezeljem hatékonyan forrásaimat egrik 2024. 02. 06., k – 10:50
Hatékony irodalomkeresés egrik 2024. 02. 06., k – 10:45

Bővítettük nemzetközi kapcsolatainkat – Intézményünk az Universeum tagja

A 2024. évtől az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár is tagja az Universeum European Academic Heritage Networknek.

A gazdag kulturális örökséget is őrző ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár irányítása alatt működő egyetemi örökségkoordinációs projekt küldetése az egyetem által őrzött kulturális örökség feltérképezése, védelme és láthatóvá tétele mind a tudományos, mind a széles nagyközönség számára, mely az Universeumhoz való csatlakozásunkkal egy európai hálózat részévé is vált.

Az Universeum célja a felsőoktatási intézményi gyűjteményekben őrzött európai kulturális örökség és tudásvagyon megőrzése és népszerűsítése. Az európai szervezetet 2000-ben alapították tizenkét európai egyetem gyűjteményének és múzeumának képviselői részvételével a németországi Halle-Wittenberg Egyetemen.

Az Universeum rendszeresen üléseket szervez, kiadványokat szerkeszt és elősegíti az egyetemi örökségvédelmi intézmények közötti eszmecserét Európa-szerte. A szervezet nyitott az örökségvédelmi és múzeumi szakemberek, kutatók, diákok, egyetemi igazgatók és az egyetemi örökség iránt érdeklődők számára, és elkötelezett a folyamatos ismeretterjesztés, a tudás- és tapasztalatcsere, valamint az európai tudományos örökség kutatásban és oktatásban való felhasználásának előmozdítása iránt. Európai fórumot biztosít az együttműködési projektek megvalósításához, ösztönzi a nemzeti hálózatok létrehozását, és támogatást nyújt a kulturális értékek megőrzése, valamint az európai intézmények és egyetemek közötti kapcsolatteremtés terén. Évente személyes részvétellel konferenciát is szervez, 2024-ben az ICOM–UMAC egyetemi gyűjteményeket és múzeumokat összefogó világszervezettel közösen. Csatlakozásunk lehetővé teszi a találkozókon való részvételt és a nemzetközi szakmai kapcsolatok kiépítését. A tagok között jelenleg számos kelet-európai képviselő is szerepel, így mind az európai, mind a regionális diskurzushoz hatékonyan hozzá tudunk járulni.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL