Hírarchívum

2024. január 16., kedd – 08:57
EKL Egyetemi Könyvtár
Összegyűjtöttük az elmúlt év során a könyvtárunkban leggyakrabban keresett szép- és szakirodalmi műveket, valamint tankönyveket.
2024. január 11., csütörtök – 16:24
EKL Egyetemi Könyvtár
A European Cultural Foundation (ECF) a 2024. évre meghirdetett Könyvtárak, közösségek és demokrácia felhívásban elérhető legmagasabb összeggel, 10.000 euróval támogatja az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Book of Your Life (BoYL) projektjét. A program elsődleges célja közösségi tér kialakításával és többnyelvű tematikus tevékenységek szervezésével az ELTE-re érkező nemzetközi hallgatók beilleszkedésének támogatása.
2024. január 8., hétfő – 12:42
EKL Egyetemi Könyvtár
A 2018-ban Magyar Örökség díjat és az Egyetemi Könyvtári Szolgálat részeként Minősített Könyvtár címet, 2020-ban pedig EFQM „Elkötelezettség a Kiválóságért” tanúsítványt elnyert ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár küldetésének érzi, hogy a hazai kutatásban, oktatásban résztvevőket hazai és külföldi szakirodalommal lássa el, és bekapcsolja a tudományos élet nemzetközi vérkeringésébe. Az információhoz való szabad hozzáférés biztosítása, kulturális értékeink megóvása, digitalizálása, valamint a modern technológiai eszközök beszerzése és a folyamatos szolgáltatásfejlesztés megvalósítása érdekében most Ön is tehet. Kérjük, adója 1%-ának felajánlásával támogassa az Egyetemi Könyvtárért Alapítványt!
2024. január 2., kedd – 11:50
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2024. évi naptára a magyar–török kulturális évad alkalmából a könyvtár muzeális kiadványainak néhány részletén keresztül az 1877. április végén Konstantinápolyból érkezett középkori kódexeit mutatja be.
2023. december 22., péntek – 13:33
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE könyvtári hálózatához tartozó iskolai könyvtárak különféle adatbázisokban rögzítik dokumentumaikat. E rendszerek megtartása mellett egy közös keresőfelületet alakított ki az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, melyen keresztül a köznevelési intézmények aktuális könyvtári állománya frissítésre került és hozzáférhetővé vált.
2023. december 15., péntek – 14:40
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár szakmai irányítása mellett az egyetem könyvtárai a Tbiliszi Állami Egyetem hivatalosan is megnyílt magyar könyvtárrészlegének alapját képező könyvadománnyal támogatták a georgiai testvérintézményben a magyar nyelvi oktatást és a hallgatók tanulmányait.
2023. december 15., péntek – 09:28
EKL Egyetemi Könyvtár
Könyvtárunk 2023. december 23. és 2024. január 1. között zárva tart, 2024. január 2-ától ismét várja olvasóit. Minden kedves olvasónknak boldog, áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!
2023. december 8., péntek – 16:14
EKL Egyetemi Könyvtár
A 2023. év karácsonyán Balogh Ildikó a Közönségszolgálati Osztály szaktájékoztató könyvtárosa és Herendi Katalin, a Főigazgatói Titkárság vezetője részére adományozta az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a Pro Bibliotheca Universitatis kitüntető oklevelét, megköszönve magas színvonalú, és intézményünk presztízsét növelő szakmai munkájukat.
2023. december 5., kedd – 09:23
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvátvevő-automatája hivatalosan is átadásra került a könyvtárpalota aulájában a hallgatók részére.
2023. december 4., hétfő – 12:15
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. december 4. és 2024. január 20. között a Nagyolvasó és az oktatóterem meghosszabbított nyitvatartásával, hétköznapokon és szombatonként 22.00 óráig várja olvasóit és a tanulni vágyókat. Oktatótermünkben a tanulás mellett ingyenes számítógép-használatra is lehetőséget biztosítunk.
2023. december 1., péntek – 09:30
EKL Egyetemi Könyvtár
Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! Decemberben bemutatott kötetünk Szerdahelyi Gábor (1660–1726) természeti és időjárási emblémákkal illusztrált, „Meteorologia philosophico-politica” című műve, mely az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja.
2023. november 28., kedd – 12:23
EKL Egyetemi Könyvtár
Az első Magyarországon működő nyomda kiadványai közül az 1473-ban pünkösd előestéjén, június 5-én Hess András által megjelentetett „Budai krónika” (Chronica Hungarorum) a leghíresebb, melynek könyvtárunkban őrzött példánya arról is nevezetes, hogy soha nem hagyta el a történelmi Magyarország területét. A 2023-ban 550 éves „Budai krónika” évfordulójára állítottuk össze virtuális kiállításunkat, melynek alapjául a 2023 júniusa és szeptembere között látható kamarakiállításunk szolgált.
2023. november 27., hétfő – 10:58
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. november 30. és 2023. december 2. között technikai okok miatt zárva tart. Megértésüket előre is köszönjük.
2023. november 20., hétfő – 11:12
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. november 24-én (péntek) egyetemi rendezvény miatt zárva tart. Megértésüket előre is köszönjük.
2023. november 13., hétfő – 17:08
EKL Egyetemi Könyvtár
A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozata keretében épülettúrákkal, tárlatvezetésekkel, könyv- és restaurátorműhely-bemutatókkal vártuk az érdeklődőket.
2023. november 13., hétfő – 14:13
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. november 16-án (csütörtökön) 14.00 órától technikai okok miatt ideiglenesen zárva tart. Pénteken (2023. november 17.) a szokott nyitvatartási rend szerint várjuk olvasóinkat. Megértésüket előre is köszönjük.
2023. november 9., csütörtök – 13:30
EKL Egyetemi Könyvtár
„Sokszínűség és változatosság – Válogatás a tajvani irodalom gyöngyszemeiből” címmel poszterkiállítás nyílt 2023. november 7-én az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.
2023. november 2., csütörtök – 13:27
EKL Egyetemi Könyvtár
Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! Novemberben bemutatott kötetünk címe „Készület a jól meghaláshoz”, mely az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja.
2023. október 24., kedd – 16:23
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Alumni Központ szervezésében „Az Egyetem megnyitja kapuit” eseménysorozaton az ELTE Egyetemi Könyvtárba látogattak el az érdeklődők.
2023. október 20., péntek – 14:03
EKL Egyetemi Könyvtár
Kétszázötven évvel ezelőtt, 1773-ban XIII. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, felgyorsítva egyetemünk állami kézbe kerülésének folyamatát. 1635 és 1773 között számos nagy tudású, kiváló jezsuita oktatott egyetemünkön, tevékenységükkel maradandó nyomot hagyva az intézmény történetében. Októberben az egyetem egykori oktatóját, rektorát és könyvtárunk vezetőjét, Sennyey Lászlót mutatjuk be.